Furie-Weeko:

Csendesen, hallgatagon figyelem a kis csibét, amikor az végre felszólal.
Ráadásul... Hát valljuk be, nem hülyeségeket beszél.
Azért a biztonság kedvéért magamban lefuttatom a lehetőségeinket, az ismerettségi köreinket, hogy mégis milyen úton-módon próbálnak majd a vadászok a közelünkbe férni. Én is vadász vagyok valamilyen módon, és pontosan tudom, hogy találni fognak módot rá. Vagy azért, mert mi hibázunk, vagy azért, mert egy, vagy kettő biztosan lesz, akinek jó módszerei és taktikái lévén elkaphat minket.
Már éppen nyitnám ki a számat, amikor Barbie Boyra pislogok. Felvonom szemöldökömet, majd a sört iszogatom lustán és eltűnődőn. Tényleg ennyire azt akarja, hogy a húgom velemaradjon, vagy csak szimplán ennyire ostoba?
Most meg miért zaklatja a testőröket? ÚRISTEN!
Váhhh, most bőgni fog... most bőgni fog... tessék! Bőg! Mégis mi a fenét művelnek ezek? Olyanok, mint egy rossz családi filmben a nagy, érzelgős, könny-kicsordulós, meghatós nagy jelenetekben. Kezd felfordulni a gyomrom, ezért erélyesen felszólalok, kihúzva magamat.
- Na ebből most már igazán elég legyen!
Sóhajtva lépdelek oda Gabriel mellé, meg egyébként is jelezve a többieknek, hogy ha bemerik játszani a "nagy ölelééééééés" akciót, akkor szétpuffantom a seggüket. Nem a kölyök védelmére, hanem a közerkölcs, a jóízlés, és a világbéke érdekében.
Összefonom magam előtt a karjaimat, majd úgy figyelem tekintetemmel Weekot, amint a szöszi-pöszi mellé lépdel nyaffantva felpillantva rám.
- Akkor? Maradhatunk Gazdival?
Nagy cicaszemekkel mered felém, bennem olyan hatást keltve, mintha a fejemre baszták volna az atombombát. Kettőt. Mi a fészkes fenéért dobja be ezt a pillantást?! És én mi a francért nem tudok nemet mondani erre?!
Elhúzom számat kínlódva, majd a tarkómat vakarászva morgom halkan.
- Reeeeeeeendben. Ám legyen.
Hugicám arcán széles, sugárzó mosoly jelenik meg, és már dobná is magát Gabriel nyakába, amikor felhördülök, felemelt kézzel.
- DE!
Mindenki megdermed közelemben, mintha csak valamiféle csatakiáltást hallattam volna. Először Gabrielre sandítok, aztán eme naiv leányzóra, mielőtt folytatnám.
- De amint úgy érzem, hogy rossz a helyzetünk, azonnal eltűnünk. Világos?
Weeko persze azonnal bólogat, mint egy bólogatós-kutya, majd az előbb említett nyakbavetődést is megejti örömteli sikkantással egybefűzve. Halványan elmosolyodok, de aztán gyorsan el is fordulok a kis bagázstól. Már csak azt kéne, hogy lássák, örülök húgom boldogságának.
Nem!
Erről szó sincs, mindössze csak egy pillanatnyi elmezavar kivetődése. Egyébként is úgy tartom, hogy nélkülem Weeko már rég szőnyeg lenne, vagy trófea valami puccos lakásban.
De ha már úgyis itt tartunk és maradunk, akkor gondolkoznunk kell az itteni lehetőségeken. Annyi szent, hogy... nah de ezt már ne magamban futtassam le, hangosan osztom meg gondolataimat a többiekkel.
- Mostantól fogva nagyon oda kell figyelnünk, hogy hol jelenünk meg, miképpen jelenünk meg, és ne adjunk magunkról különösebb felhívó jelet. Weekot esetleg kinyomozhatják a hivatalból, hogy hogyan néz ki, mi a neve, meg egyéb kisebb adatokat. Azt azonban nem tudják, hogy veled van, tehát rá jobban oda kell figyelni.
Elgondolkodva meredek magam elé, ahogy töprengek. Szinte már fáj a fejem, miközben az agyam folyamatosan pörög és kattog, gondolkodok, tétovázok, és esélyeket latolgatok. Nem valami egyszerű megszökni a vadászok elől, főleg úgy, hogy vérdíj is van a fejükön. Az emberek ilyenkor igen jó vérszívó piócák, alig lehet lerázni az eltökéltebb egyedeket. De... Valahogy majd csak megoldjuk. Maximum több név lesz az "Áldozatok" listámon, mert akik közel kerülnek hozzánk, azokat feltétlenül likvidálnom kell.
Ajánlom, hogy a kis sárga pukkancs, meg a húgom nagyon hálásak legyenek nekem. Mindez plusz odafigyelést, plusz védelmet és plusz fáradtságot jelent, hogy ne legyen semmi probléma.
Attól tartok soha nem fogom megérteni a kettejük közötti kapcsot, mert egyszerűen nem tudom felfogni, hogy mit akarhatnak egymástól. Teljesen logikátlan az egész, és ez kifejezetten bosszantó számomra.
Na de vissza az óvintézkedésekre, amiket ezért a két idiótáért kell tennem. És rögtön jön az egyik legkézenfekvőbb momentum.
- És mindenképpen olyan helyek kellenek nekünk, ahol nem találhatnak ránk, és biztonságban vagyunk. Nem nagy szállodákban és városközpontokban, mert itt találhatnak ránk a legkönnyebben. Akár varázslattal levédett helyeket is kereshetünk, azok egyszerűen fantasztikusak lennének, mert olyan bűbájkütyükkel nem tudnának minket megtalálni.
Jelentem ki egészen határozottan és magamban bőszen bólogatva, helyeselve a saját szavaimra, majd kérdőn pillantok Gabrielre.
- Van itt olyan hely, ami mindezeknek megfelel?